Ima a Szentlélek vezetéséért

Uram, átadom Neked életemet. Szívemből megbocsátok mindenkinek, aki életem folyamán megbántott.

Hálát adok mindenért, ami történt velem. Minden ajándékodat megköszönöm, Uram.

Hálát adok a szenvedésekért és a rossz napokért is, mert irgalmad és jóságod mindent javamra fordított.

Kérlek Uram, add nekem Szentlelkedet! Add, hogy fölismerjem mindig Lelked vezetését, és készséges szívvel
engedelmeskedjek neki!

Vegyél el belőlem minden bizalmatlanságot és félelmet, és add, hogy gyermeki szívvel egészen Rád
hagyatkozzam! Rád bízom életemet, halálomat és minden javamat.

Add meg nekem Uram azokat a lelki adományokat, amelyekkel szolgálhatlak Téged ezután!

Fölajánlom Neked képességeimet és körülményeimet, odaadom minden kívánságomat és vágyamat.

Kérlek, légy Ura életemnek és változtasd át szívemet olyanná, amilyenné öröktől fogva eltervezted!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Kedves olvasók, fogadjátok szeretettel ezt a szép imát, amit nemrég találtam, olvastam először.
S még ideírok két igét is, amiket ma olvastam, azokat is szintén fogadjátok jó szívvel.

"Ha Krisztussal meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt fogunk élni is." (Róm 6, 8)
"Ne fizessetek a rosszért rosszal, se a szidalomért szidalommal. Mondjatok inkább áldást,
mert arra kaptatok meghívást, hogy áldás legyen az örökségetek."(1 Péter 3, 9)

Tekintsd meg PVeronika adatlapját »

Hozzászólások


PVeronika

  • Dátum 20/11/2018 19:45
Kedves Eszter44, köszönöm hozzászólásod és szívből örülök neki,
hogy tetszett, megszólított téged ez az ima, s hogy mondatai, szavai által
kicsit megkönnyebbült a lelked, ahogy elmondtad.

Eszter44

  • Dátum 19/11/2018 19:25
Nagyon szép ima. Elmondtam és megkönnyebbült a szívem. Köszönöm.