Farkasbőrben szenvedő bárányoknak!

Szabadon fordítva, Creflo Dollar-tól.

"Isten gyermeke vagy, s mégis újra vétkeztél? Bizonyos értelemben nem te vagy az, aki rosszat tett! Függőségben szenvedsz? Nem te vagy, aki a láncot gyártottad! Nem látod, hogy az Ördög, az ellenséged gyártja a kísértéseket, s ha elestél, megpróbálja elérni, hogy azonosulj a rossz viselkedéseddel? Hogy azt gondold, hogy te magad vagy alapvetően és mindenestől ilyen gonosz!? Ne hidd el ezt, hanem érts egyet azzal, amit a Biblia mond rólad, hogy nem a teljes lényed cselekszik rosszat, hanem csak a még nem teljesen "megöldökölt" régi természeted, az ún. óembered! Te pedig ennél sokkal több vagy: az "újjászületés" által új teremtés, új ember vagy, aki gyűlöli a bűnt!
Két természet viaskodik bennünk, a régi, amibe beleszülettünk, s az új, ami a Szent Lélektől született bennünk.
János 1. levele 3,9:
„Senki sem cselekszik bűnt, aki az Istentől született, mert benne marad annak magva. Ezért nem tud bűnt cselekedni, mivel Istentől született!”
Fenti igében a „bűn” kifejezés nem az "újjászületett" emberek vétkeiről szól, mert ha arról szólna, senki nem ütné meg ezt a mértéket, hiszen mindnyájan vétkezünk az Istentől való újjjászületés után is. A bűnt itt úgy érti az apostol, hogy akkor cselekszik bűnt az ember, amikor még gyönyörködik a bűnben, mindazokban a gondolkodásmódokban, „érték”rendekben és gonosz trendekben, gonosz motivációkban, amiket Isten utál. Aki viszont újjászületett, az már gyűlöli mindezeket, csak még vétkezik, vét, elvéti az igazság útját, amin jár. Más tehát a bűn és más a vétek. Jézus is azt mondta, "az a bűn, hogy nem hisznek énbennem", mert szeretik a bűnt és gyönyörködnek benne és ennek következményeként nem jutnak el az újjászületésre. Az újjászületés előtti állapotban az ember gyönyörködik a bűnben: ki ebben, ki abban. Tehát, a bűnben való gyönyörködés maga a bűn! Ezt a bűnt, az új természet, - az új teremtés, aki vagyok, - nem tudja megtenni! Nem tudok a bűnben gyönyörködni, nem tudom Krisztust és az Ő értékrendjét, igazságait nem szeretni, még akkor sem, amikor a régi természetem (óemberem) éppen vétkezik! Mert a régi természetem miatt sajnos vétkezem, ahogy Pál is folyton vétkezett a régi természete miatt, s ezért így kiált fel: (Róma 7, 21-24)
„Megtalálom azért magamban, ki a jót akarom cselekedni, azt a törvényszerűséget is, hogy a vétekre való hajlam is megvan bennem. Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső (újjászületett) ember szerint, de látok egy másik törvényszerűséget is az én testemben, mely ellenkezik az igazságról való meggyőződésemmel és gyakran rabul ad engem a véteknek, melyre hajlandóság van az én testemben.
Óh, én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem (a Szent Lélek által született új embert) ebből a halálnak szolgáló testből?”
Látjuk tehát, hogy az újjászületéssel a régi természet nem hal el azonnal, csak lassan sorvadásnak indul, ahogy folyamatosan erőt vesz felette az új természetünk. A régi természetnek e folyamatos sorvadásáról beszél Pál, amikor arra buzdít, hogy „öldököljétek meg azért a ti tagjaitokat, paráznaságot, tisztátalanságot, bujaságot, gonosz kívánságot és a fösvénységet, stb.” (Kol, 3,5) Pontosan fogalmaz az apostol: nem megölni kell a régi természetet, - mert azt nem lehet, - hanem öldökölni, ami egy folyamat.
S habár ezt tesszük, amíg élünk, s mégis, halálunkig vétkezünk. De, amikor vétkezek, akkor is Isten gyermeke vagyok és maradok az újjászületés miatt. Nem esek ki a státuszomból, amikor vétkezek, ahogyan azt az ellenségünk igyekszik elhitetni velünk, minden alkalommal, amikor vétkezünk. Sőt, amikor vétkezem, olyankor éppen azért távolodik el a lelkem Istentől, mert szomorkodok, hogy nem tudom megtartani az Isten törvényeit, amelyek jók, s amikben Isten gyönyörködik. Ha nem lennék újjászületett ember, akkor nem szomorkodnék, amikor vétkezek. Ez a szomorkodás és eltávolodás azonban éppen azt bizonyítja, hogy Krisztusban újjászületett ember vagyok, új, bűngyűlölő természettel! Tehát Isten gyermeke! S Isten a gyermekeként szeret engem akkor is, ha vétkezem, a vétek nem változtat az Ő szeretetén! S ha a vétek elkövetése után lenne erőnk és hitünk, akkor a szomorkodásunkban nem is távolodnánk el Istentől, de a bánat és a kudarc érzése meggyengíti a hitünket és az identitástudatunkat, s ekkor tud belépni az Ördög, a Vádló, - mert a hiéna mindig az erőtlent támadja, - s kezdődik a vádolás, az önmarcangolás, s ez elsodor Isten jelenlétéből! Nem kellene ennek így lenni! Ha vétkezünk, a szomorúság rendben van, de semmi több! Nem szabadna hagyni, hogy a vádolás belépjen a szomorúságunkba és elsodorjon Isten jelenlétéből, hanem éppen a vétek után kell azonnal Istenhez kiáltani, szaladni, a szomorúságunkkal együtt! Ő nem vet el, nem tesz büntibe ilyenkor, hanem azonnal felemel, s ennek az atyai szeretetnek a rendszeres átélése a függőségekből való szabadulás egyetlen útja! Az önvádból és önmarcangolásból nem lesz szabadság.
Nem keverhetjük össze a két természetet, amivel élünk, a régi az képtelen Istennek tetszeni, mégis megpróbálja. A legnagyobb átverés, mikor a régi természetünk öltözik fel vallásos viselkedésbe, s az eredmény: belül keserűség, kívül képmutatás. Meghasonlott állapot ez, amikor a régi természetünk vallásos viselkedése nem azonos a természetes viselkedésünkkel. A régi természet vallásos viselkedésre való betanítása akkor kezdődik, amikor nem értjük meg, vagy elfeledjük, hogy vallásos cselekedetek által nem, csakis kegyelemből van az üdvösség, s ilyenkor azt gondoljuk, hogy akkor leszünk kedvesek Istennek, ha minél többet "szolgálunk" és jót cselekszünk. Ilyen állapotban a motivációnk helytelen: nem az ingyen kapott kegyelem megértéséből és naponkénti átéléséből fakadó hála miatt igyekszünk az Isten törvényeit betartani, hanem azért, hogy megkapjuk a kegyelmet. Ebbe a helytelen hitbe, látásmódba tud bekapcsolódni vallásos cselekedetekkel a régi romlott természetünk. S e vallásoskodó régi természet mindig beengedi a lelkünkbe a Vádlót, amikor hibázunk, vétkezünk, viszont, bőven osztogatja a jó pontokat és a rangokat a jó vallásos cselekedeteinkért. Így válik felfuvalkodottá és szeretetlenül ítélkezővé egy jó cselekedetekben gazdag és alázatoskodó keresztény. A farizeusok is nagyon ügyeltek arra, hogy nyájasak legyenek, s tizedet is és alamizsnát is adjanak, de valójában irgalmatlanok és felfuvalkodottak voltak, s bárkit örömmel kiközösítettek, akinél különbnek gondolták magukat.
Tehát a régi természetünk vallásoskodásának semmi köze a természetes viselkedésünkhöz. A természetes viselkedésünk ugyanis nem olyan, mint Pavlov betanított kutyája, hanem automatikus reakciók sorozata, ami azon alapul, hogy mit hiszünk az identitásunkról! Ha a régi természetünk (ó-emberünk) jelenlegi gonosz tetteivel, viselkedésével azonosítjuk magunkat, akkor a régi természetünk határozza meg az identitásunkat, s akkor az Isten törvényének megtartására irányuló igyekezetünk, tetteink, beszédeink mesterkéltek és hiteltelenek lesznek. Amikor ugyanis a régi természetünk irányítja a hitéletünket, az olyan, mint amikor a farkas bégetni próbál, mert az ó-emberünk farkas-természetű.
Ha viszont hiszünk abban, amit az Írás mond, hogy a testünk, s vele a régi természetünk halott a bűn miatt, de az új teremtés, ami bennünk van, él örökké Isten folytonos kegyelmezése miatt, s ha hit által folyton ezzel az új teremtéssel azonosítjuk magunkat, akkor ez határozza meg az identitásunkat. S az identitástudatunk pedig meghatározza a hitünk minőségét, s a hitbeli fejlődésünket. Hogy a jövőben egyre kevésbé vagy egyre jobban rabja leszek a vétkeknek, hogy az öröm, vagy a keserűség növekszik-e az életemben, azon dől el, hogy újra és újra el tudom-e hinni magamról, amit a Biblia állít: hogy Újjászületett Ember vagyok, nemzve a Mennyei Atyámtól, szülve a Szent Szellemtől! S függ ez a státusz a pillanatnyi viselkedésemtől és állapotomtól, amibe folyton beleugat a régi természet? Hála az Istennek érte, hogy nem!
Titus 3,5: „Nem az igazságnak cselekedetei miatt, amelyeket cselekedtünk, hanem az Ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Szellem megújítása által!” Róma 8,16: „A Szent Szellem bizonyságot tesz a mi szellemünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk!”
Megszűnik a kegyelemből történt üdvözítés, miután újjászülettünk? Nem, mert a régi természetünk gyakran visszaránt bennünket a sárba, s ha nem lenne folytonos a kegyelem, akkor folyton kiesnénk a státuszunkból és az üdvösségből. De aki már megfürdött, s az úton jár, elég ha csak a lábát mossa meg - mondta Jézus Péternek.
Az ember nem egy önálló és független entitásnak, lénynek lett teremtve. Képmások vagyunk, Isten képmására lettünk teremtve. A bűneset után az ember átformálódott az ördög képmására. Azóta pedig, - bármennyire botrányos ez, - minden ember az Ördög képmásaként bújik ki az anyaméhből! Ebbe az állapotba lép be az újjászületés, amikor a Szent Szellem munkája által újjászületünk Isten képmására. Ezt állítja a Biblia. Tehát, többé nem az Ördög képmása, hanem Királyi gyermek, Herceg vagyok!
Ha elhiszem magamról, amit a Biblia állít rólam, akkor a viselkedésem automatikusan az Istenképmás rendeltetésemhez igazodik. Talán túl lassan, de biztosan! Ekkor minden igaz beszéd és tett természetesen és hitelesen cseng, mert valóság van mögötte! De ha azt hiszem el magamról, amit az ördög suttog az elmémben, hogy azonos vagyok a helytelen viselkedésemmel, a vétkemmel, a pillanatnyi állapotommal, akkor a jövőbeni viselkedésem automatikusan ehhez az önmagamról alkotott képhez, képmáshoz, tehát az ördöghöz igazodik! Ebben az állapotomban a kegyes szavaim hiteltelenek, mert meghasonlott vagyok, Isten igazságait szólom, de mást hiszek magamról!
Nem a helyes cselekedetek visznek el oda, ahol lenned kell, hanem a helyes hit önmagadról és azután a helyes hitből jó cselekedetek fognak fakadni! A vallás a helyes cselekedetekről szól, a kereszténység pedig a helyes hitről!"

Tekintsd meg Barzil adatlapját »

Hozzászólások


timola

  • Dátum 20/02/2019 20:38
Ylda: bizony, ez a helytelen önértékelés elsődleges oka. Előbb-utóbb elhiszi, és így gondolkodik magáról a gyermek. Önbeteljesítő jóslat. Vetés, aminek az aratása tragikus.

Ennek "gyümölcsei" a labilitás, önérdek érvényesítési képesség alacsony szintje, emberi kapcsolatok ziláltsága, sok-sok elrontott élet :(
Bukások és a boldogtalanság "mellékvágánya".
Tálentumok, földbe ásva.

A helyes az, amit Jézus mutatott be konkrét példákon keresztül: a bűnt (rosszat) gyűlöli, az elkövetőt (bűnöst) szereti, érte a legnagyobb árat fizette: az életét.

Bárcsak tudnám ezt a figyelmem fókuszában tartani, mindig ...

Ylda

  • Dátum 20/02/2019 20:13
Köszönöm szépen a gondolatok megosztását és a rá(nk) szánt idődet.
Ami eszembe jutott olvasva a sorokat, hogy bizony a gyermekeknek is helytelenül mondják sokszor, hogy "rossz vagy", vagy ilyen vagy olyan vagy, pedig legfeljebb helytelenül tett vagy gondolt valamit.

timola

  • Dátum 18/02/2019 15:01
Köszönöm :)