A szavaktól az ÉLET-ig...keskeny az az út...

Miért nem értjük egymás szavát? Miért van az, hogy sokszor másra gondolunk, mint amit valójában mondanak nekünk? .

Sokan sokféleképpen értelmezzük a szavakat, legtöbb esetben ahogyan azt megtanították nekünk a szüleink, tanáraink, vagy ahogy épp mi megtanítottuk magunknak.
Ráadásul a szavak sok esetben kettős jelentéstartalommal is bírnak, mert mint több más dolog ez is duális, valahogy úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy van egy égi és egy földi értelmezése és a valódi értelmét, amit sokszor meg kell keresnünk, azt az égi jelentése adja.
A megnemértést sok esetben tovább fokozza, a "sajátságos" értékrendünk is, ami nagyrészt a neveltetésünknek és a világról kialakított nézeteinknek és tapasztalatainknak köszönhetünk.
Így aztán megesik, hogy egy-egy beszélgetés kapcsán a sokféleségünknek köszönhetően néha úgy érezzük magunkat, mint elefánt a porcelán boltban..

Mire is gondolok? Vegyük például azt a szót, hogy élet.
Ami a (földi) értelmezésem szerint nagyvonalakban úgy néz ki, hogy van a gyermekkor, aztán iskolába járunk, majd dolgozni kezdünk, aztán megismerünk valakit akivel házasságot kötünk, családot alapítunk, azon vagyunk, hogy a lehetőségekhez képest a szeretteinknek minél jobb körülményeket teremtsünk és szeretetben éljük az életünket.

Aztán az élet maga, az (égi) értékrendem szerint lényegében azt jelenti, hogy tudást/ismeretet szerzünk, aztán „ízlelgetjük” a szavakat, - gondolkodunk rajta, megkérdezünk másokat, megvizsgáljuk a múltunkat, próbáljuk vonatkoztatni a saját életünkre, csűrjük csavarjuk - egészen addig, ameddig egyfajta meggyőződéssé válik, hogy mi is a jó "út". Azonban erre időt kell szánni.

Viszont, az ismeretszerzéshez kell egyfajta "vágy/elhivatottság" is, (bár szerintem az a megfelelő szó rá, hogy megszállottság), amikor már nem a saját „elménket” akarjuk jóllakatni, hanem valóba az „igazság” érdekel, amikor hajlandóak vagyunk a saját hibáinkkal szembenézni, amikor az utat és az élet célját szeretnénk valóban tisztán látni.
Elsődlegesen, önmagunk miatt indulunk el ezen az úton (igazság), legtöbb esetben azért, mert elértük azt a mélységét az életünknek, ahonnan már nincs más út csak a „felfelé”, az Isten felé fordulás. Aki a szeretet szolgálatába szeretne állni, annak szeretnie kell önmagát annyira, hogy nem éri be a "csak" valamivel, mert másoknak sem jobb, illetve azzal sem, hogy mások mit mondanak, hanem tudni akarja és elindul megkeresni az igazságot..
Sok mindent „megmutat Isten” ezen az úton, ami kijózanítja az embert és mire felocsúdunk, már azon kapjuk magunkat, hogy nem is önmagunkért, hanem sokkal inkább mások miatt tesszük amit csak tudunk ahogyan Jézus is tette, hogy ők is megtapasztalják, hogy mit is jelent az a szó, hogy élet.

Lényegében mind a két értelmezés szerint egy fejlődési folyamatot élünk át és míg a földi vonatkozás a "test és lélek" duális fejlődéséről, addig az égi vonatkozás az "újjászületett lélek" és a "szellemi" fejlődést hivatott szolgálni.
A kettő közötti határvonal a "megtérés", amikor a lélek elér a megfelelő fejlettségi szintre, akkor Isten az Ő nagy kegyelme által hív minket és nekünk válaszolni kell. (Meg kell járni a poklok poklát, hogy aztán átélhessük a kegyelem áldott állapotát, ahogyan pl: a pillangók is).

Ahogy mindezeket a Biblia mondja:
„Én vagyok az út, az igazság és az élet – válaszolta Jézus. – Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek, de mostantól fogva ismeritek és látjátok. ........ Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi végbe, amelyeket én végbevittem, sőt még nagyobbakat is végbevisz, mert az Atyához megyek, s amit a nevemben kértek, azt megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban, bármit kértek a nevemben, megteszem nektek."
"Kiment egy magvető vetni. Vetés közben néhány mag az út szélére esett. Ezeket az emberek a földbe taposták, az égi madarak pedig megették. Némelyik mag köves talajra esett, és miközben nőtt kiszáradt, mert nem kapott elég nedvességet. Néhány tövisek közé esett. A tövisek a magokkal együtt növekedtek, és végül megfojtották azokat. Más magok viszont a jó földbe hulltak. Amikor megnőttek százszor annyit teremtek, mint amennyit a magvető elvetett. Miután ezeket elmondta Jézus, hangosan így szólt: „Akinek van füle hallja.” "
"Gondoljátok át alaposan, amit hallotok! Mert akinek van, az még többet kap. De akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van."
"Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem."

Tekintsd meg Ylda adatlapját »

Hozzászólások