Advent

„Bizony, hamar eljövök." Ámen. Jöjj, Uram Jézus! (Jel 22,20)

"A karácsony előtti négy hetet adventi időszaknak szokták nevezni. Ez a szó az adventus Domini latin kifejezésből jön, ami ezt jelenti: az Úr eljövetele, és Jézus Krisztusnak a történelem végén bekövetkező második eljövetelére utal.

Bod Péter, a 18. században Erdélyben élt tudós református lelkész és irodalomtörténész ezt írja: A mi Urunk Jézus Krisztusnak négy adventusa, eljövetele van: midőn testben megjelent, midőn a szívbe beszáll és az embert megtéríti, midőn halála óráján elmégyen az emberhez, és midőn eljő az utolsó ítéletre.

Advent idején jó ezeken elgondolkodnunk. Az első megtörtént, minden Jézus eljöveteléről szóló ígéret pontosan beteljesedett karácsonykor. Jézus elvégezte a megváltás munkáját, és megígérte, hogy visszajön majd ítéletre.

Egy ember szívébe akkor száll be ő, amikor az illető rádöbben, hogy gyakorlatilag Jézus nélkül élt, és ez maga a halál. Nem akar tovább így maradni, s átadja az uralmat élete felett Jézusnak. Tőle kér bocsánatot a múltjára, rábízza a jövőjét, s neki akar engedelmeskedni a jelenben.

Halálunk órája mindnyájunknak eljön, s addig van módunk arra, hogy Jézussal összekössük az életünket. Ha ez megtörtént, magához vesz a mennyei dicsőségbe, ha azonban ez az óra nélküle, a benne való hit nélkül ér, az örök kárhozat következik.

És mi most ebben a világkorszakban várjuk, hogy egyszer hirtelen megjelenik majd a mi Urunk ítélni élőket és holtakat, véget ér a történelem mostani szakasza, s elkezdődik egy új világ, aminek már nem lesz vége.

Jó, ha meghányjuk-vetjük ezzel kapcsolatos gondolatainkat, és Istentől kérünk világosságot, hogy tisztán lássunk, és idejében rendezzük, amit kell."

Forrás: Cseri Kálmán igehírdetései

Tekintsd meg Monikaa77 adatlapját »

Hozzászólások


pischta

  • Dátum 04/12/2019 20:25
Köszönöm a bejegyzést, nagyon egyet tudok vele érteni. Jézus egyszer megszületett a földre, itt élt, bemutatta az Atyát, és meghalt értünk, helyettünk. Sok minden le van írva a földi életéről. A születésnek pontos ideje nincs. A gyerekkoráról kevés. Mit üzen ez nekünk? Azt, hogy nem erre kell koncentrálnunk. Nem csecsemőként kell Jézusra gondolnunk. Akik nem ismerik/keveset tudnak róla, azoknak, ha a megszületését hangsúlyozzuk, Jézus egy magatehetetlen, gyenge valaki. A valóságban pedig nemsokára nagy hatalommal és dicsőséggel fog megjelenni. Így várjuk, vagy kisdedként?
Cseri Kálmán kiemeli még, hogy ítélni jön Jézus. Valójában az ige szerint már elkezdődött a mennyben az ítélet. Amikor visszajön Jézus, az ítélet eredményét hirdeti ki: akik készen várják Őt, azoknak a felmentő ítéletet hozza, akik nem várják/készületlenek, a kárhozat ítéletét.

Diane_Anne

  • Dátum 01/12/2019 23:43
Bocsánat a hibákért, mobilról pötyögtem

Diane_Anne

  • Dátum 01/12/2019 23:42
Végre !!!!! VÉGRE !!!! VÉGRE !!!!!

Supper !!!!

Ne csak a szomorú, és vitatott témáink legyenek !!!!

Ez jön, készüljünk.
Mindenki elfoglalja magát...

És vannak akikre senki nem gndol ... gondoljunk azokra is.

Gondold , KÉRLEK végig, tudsz iylen személyről????

Tudod- e milyen egyedül tölteni a Karácsonyt ????

T e vagy, és senki más, évek óta....

Nah én tudom ... 8 csak mert annyira ismernek itt egyesek ... ) és nem kérek érte sem elismerést , sem sajnálatot. !!!!

DE NEM ÁM!!!!

Csupán, egy valamit, KÉRLEK, TEdd a szívedre akezed, - azaz légy őszinte, ne rám gondolj, a szöszire, hanem helyettem olyanra, aki szintén egyedül üli eme szent ünnepet.

TALÁN SOK ÉVE...

Hangolodjunk a szeretet ünnepére, hogy miért, mert JÉZUS maga volt a szeretet.

nem is értrem azokat akik nem a szeretetet ülik, akkor mit ?

Jézus követői lennénk ???
egyszeű kérdlés , vagy mégse....

KI mit ünnepel ????? a boldogtalanság napját??? - Bocsi, akinek nem inge, nem vegye magára.

Kérem !!!!!

Ha nem ekkor hogyan mutatjuk ki , mennyire fontos a másik embertársunk , ( még munkatársunkak is jót kívánunk, ha nem is vettünk bvalami kis apróságot .-... akkor még is mikor ?

erre jön cslád ... akit kinem állunk ???? .... - kérem akinek nem ingje ....

OK,, hogy ne csináljunk törvényeket, szabályokat, hagyományokat ... mert ugye minden BŰN ... ennek ez , annak az a baj a ezzel , azzal ....

de ha nem tudjuk szeretni a másik emberársunk ... alapvető ...
Vagy még se?

Én elgondolkoztam, vajon készen állok , hogy ilyen " szent ünnepet üljek " ???

első gyertyám gyújtom, és azokra gondolok, milyen nehéz, szívszorító, ha valaki uygan úhgy egyedülk üli eme nagy és " nagy " ünepünkrt.

sokszor megtettem , nem elöször... tehát tudom kemény.
tusjátok, hagy a világban ilyne időszakban vannak a legtöbb öngyilkosságok.
amikor vaélaki szembesül azzal , milane egyedül elnni - MÉG MA IS ...

Nem elmétről beszélek, tapasztalatból, gykjorlatból , HR -es voltam .,... ,-

Őszinteségemért elitélsz ?
- akkor elitész, tegyél valami jót, valami pozítívat ezekért, mert kemény , rettenetessen nehéz egyedül lenni em e napokon.

Itélkezni százszor könnyebb, meg nyafogni, meg sértve érezni magad, amenyniben letiltottalak ...
Meg volt az okom.
BOCSÁNAT, te kéynszerítettél. áén ősdszintén ki írtam mindent ... ha a szabályokat nem tudod beatrtani, csak kritizálsz, szertni nem tudsz , mit is vársz.
de nagy keresztén volnál.. nah .. ja ...

Én őszinte vagyok , TUDOM, LÁTOM , szomorúan tapasztalom, KERSZTÉNYEK nem őszinték .... itt Magyarba neg nem szokások,
pedig a Keresztények őszinték, ( egymásért harcolnak, kiállnak - nem széthúznak ... )

AMENNYIBEN valakikt sért öszinteségem, nyiltságom, az maradjon nyugottan az állarrok , szinjátékok világában - mindenki maga életéért felelős.

Ez társkereső, senki nem szerEtne egyedül ünnnepelni.

GondolD, LÉGYSZI, ezt végig, mert, bocsánat, de nem mindegy .

Mindig, DE MINDIG hozzá állás kérdése - bocsánat , ( felnött emberek , még sem döntünk ... ) de, hogy " a család " kinél mit ünnepel ... az lényegtelen , TE MIT ??

TE MIT IS ????

Te mit is tartasz fontosnak , csak az lesz számonkérve.... , nem a " szomszédra " "családra " mutagatva.

Készülni kell, ez az ADVENT üzenete - ez is hiába való lenne ????

Én nem tudom, de keresztényként,
gondold végig KERESZTÉNYként, mindig fontos volt a számoltatás is , lezártuk az évet.

Én legalább is.

Mindig igyekeztem, az hogy te mnit kezdesz eme kegyelemmel, rajtad múllik.

Ma , az MA , holnap ... az Isten tudja ... MA AZ MA. - jah egyszerű, miért is kéne bonyolúltnak lenni -e a szentírásnak ?

Ma az ma.

Számoljunk, Szeressünk.
ez lett ránk Bízva - leegyszerűsítve.
Jah és ez sem megy ....

de itélekzni, jah az könnyebb..

Mutasd szeretsz, szeretted azt akit a legjobban nem tudod ,... nah jah ...

Mindenkinek van ilyen személy....

De , legyél más, és most nem a koncsita vurst férfi - " elképzelt " hölgy - oszták szakállasra gondolok, aki nőnek érzi magát.

Úgye , érthető .. ne legyünk naivak , tudjuk mi folyik a világunkba.

( ebben élünk )

A Biblia üzenete egyszeű, talán túl egyszerű.

Még is nehéz betartani .

Nah ez az .

Ünnepeljünk, készüljünk, szeressünk !!! - ez aADVENT rövidre foglalva.

Jó példamutatóim voltak - nem hiába követem őket.

Legyen áldott, FELKÉSZÜLT Karácsonyotok !!!!

CSODÁS ADVENTETEK !!!

Egyik legszebb ünnepünk !!!!! - tegyétek azzá!!!!
rajtatok áll !!!

Még is kin is ????

Nah, ez az ;)